Hulitka Róbert 1946. december 29-én született Rónafaluban. Édesapja Hulitka Alajos bányászként dolgozott, majd sokáig a betegség terheit hordozta egy baleset miatt. Édesanyja Deák Erzsébet a vendéglátásban dolgozott és a háztáji gazdaságot vezette.
Róbert iskoláit Rónafaluban, majd Salgótarjánban a Madách Imre Gimnáziumban végezte. 1965. június 23-án érettségizett, majd műtősként dolgozott a salgótarjáni megyei kórházban, de a tanári pályára készült már akkor is. 1971. június 27-én végzett az Esztergomi Tanítóképző Intézetben, kiváló munkájáért Intézeti Emléklapot kapott. 1972. július 6-án csapatvezető helyettesi képesítést szerzett, majd 1973-ban speciális továbbképző tanfolyamon nyert minősítést. 1973-tól 1977. június 6-ig filozófiát tanult, és egyetemi diplomát szerzett.
1976. augusztus 20-án kiemelkedő munkája elismeréseként az akkori Nógrád Megye Tanácsa Elnöki dicséretben részesítette. 1977-ben és 1979-ben a Húszezer Munkanapot Salgótarjánért Ezüst fokozatú kitüntetettje. 1979-ben Kiváló Sportmunkáért a Megyei Sporthivatal kitüntetettje, majd ugyanebben az évben 1979. december 14-én a testnevelés és sport terén végzett eredményes munkájáért Emlékplakettel jutalmazták edzői és szervezői munkájáért
1976. május 29-én a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Elnöksége dicsérő oklevéllel jutalmazta. 1981-ben a kiváló társadalmi munkájáért kitüntették.
1987. szeptember 19-én tanítói szakon „kiválóan megfelelt eredménnyel” szerzett újabb minősítést.
A salgótarjáni Petőfi Sándor Általános Iskolában dolgozott közel 30 évig. Több száz diákkal szerettette meg a matematika és technika tanulását.
Diákjai szerették, tisztelték, mert ő is szerette és tisztelte a diákokat, az embereket.
Környezetvédelmi szakkört vezetett, túrákat, erdei iskolát Galyatetőn. A Makk Marci Búvár Klub majd később a Zöld Szív megálmodója és vezetője. Országos eredményeket ért el számtalan diákjával. Folyófigyelő szolgálatot végzett több munkatársával, és a Zagyva folyó forrását kitisztították, kiépítették.
Vándortáborokat vezetett az Alföldön, a Bükkben. 1982-ben a Hortobágyi Nemzeti Parkban vezetett vándortábort. A Turisztikai Bizottságban dolgozott, a táborokat ellenőrizte.
A Rónafalui Művelődési Ház vezetője volt. Vezetése alatt 1983-ban és 1985-ben a kultúrotthon az Év Közösségi Háza kitüntetést nyerte el, szintén 1983-ban és 1985-ben Az Év Igazgatója díjban részesítették kiváló közművelődési munkájáért.
Az ELTE környezetvédelmi karán végzett 1990-ben.
1982-ben kötött házasságot Szabó Ágnessel, majd 1983-ban és 1985-ben született gyermekük Róbert és Helga. Gyermekeiket katolikus hitben nevelték. Emlékezetesek voltak a családban a balatoni, hajdúszoboszlói nyaralások, valamint a Magas-Tátrába és a környező vidékekre szervezett táborok. Nagy büszkeséggel töltötte el fia pappá szentelése, és leánya házasságkötése.
2005-ben vonult nyugállományba mivel egészségi állapota erősen megromlott. Sokszor kezelték Balassagyarmaton, Dömösön, Salgótarjánban, Leányváron. 2013-ban szervezete legyengült, és egy fertőzés miatt másfél hónapig sokat szenvedett. Utolsó évét bearanyozta unokájának születése.
Majd szentségekkel megerősítve átadta lelkét teremtőjének.
Embersége, jóindulata, gyermekszeretete, kollégái feltétlen tisztelete jellemezte, és mély űrt hagy azok szívében, akik szerették és tisztelték.
